Ez egy rendkívül speciális eset. Jelenlegi jogértelmezésünk szerint az Ön közalkalmazotti jogviszonya október 31-ei átalakulását követően az Mt. 208.§ (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállaló lesz, egy hónap időtartamra. Mivel az Ön kinevezését megalapozó pályázat határozott időre szólt – a jelenlegi szabályok szerint másképp nem is lehetett kiírni –, akkor az átalakulással a teljes jogviszony határozott idejű lesz, vagyis a határozott idejű vezetői szerződésének lejártát követően maga a munkaviszonya is megszűnik. Ennek oka, hogy a Munka törvénykönyve nem ismeri azt a megoldást, hogy munkajogviszony mellett vezető beosztást töltsön be a munkavállaló, ugyanis a Munka törvénykönyve csak vezető beosztású munkavállaló fogalmát ismeri. Megfontolandó, amennyiben a fenntartónál van erre fogadókészség, hogy az Ön esetében már ki se írják az új vezetői pályázatot, csak az átalakulást követően (addig pedig megbízással áthidalják az intézményvezetés hiányát). Az ágazati rendelet még nem ismert, de ha a jelenlegi Korm. rendelethez képest nem hoz változást, akkor majdnem biztos, hogy vezető csak határozott időre lesz foglalkoztatható – valljuk meg, ez nem feltétlenül teszi majd vonzóvá ezt a pályát.
Tudomásunk szerint a minisztérium dolgozik az ebből a joghézagból eredő problémák megoldásán.